Gyerekfogászat

Első látogatás a fogorvosnál:

Mikor érdemes elkezdeni a kezelést?

Sok Szülő fordul hozzánk levélben azzal a kérdéssel, mikor és hogyan készítse fel kisgyermekét a fogorvosi látogatásra, hogy az minél kisebb lelki megrázkódtatást okozzon a kicsik életében.

Praxisomban sokszor javaslom a szülőknek, hozzák el a kicsit egy barátkozó látogatásra. A három év felettiek már értik azt, mi mire való, pár percig leköthető a figyelme. Óvodás korban megelőzhetőek a komoly fogszuvasodások és a szimpátia is könnyebben kialakul a gyermek és a fogorvos között.

Fontos, hogy a fogorvos ne riassza el, hanem megnyerje a Gyermeket az "ügynek". Ez meglehetősen nagy türelmet, kedves kisugárzást és sok-sok időt igényel. Nem lehet a kis pácienseket kutyafuttában elintézni.

Ami a Gyerekeknél fontos!

- kedvesség
- megértés
- türelem
- magas szakmai felkészültség

A forradalmian kíméletes kezelések fontos szerepet játszanak az orvosok és a rendelő kiválasztásában, főleg a gyerekek esetében.

Ózonfogászat

Mindannyian ismerjük az ózon környezetünkre gyakorolt hatását. A természetes ózonszféra, az úgynevezett ózonréteg véd bennünket a Nap káros UV sugárzásaitól.
Az ózon egyre szélesebb körben terjed el a gyógyászatban, mert megöli a baktériumokat, vírusokat, gombákat.
Ma már a fogorvoslásban is sikerrel használjuk, a kezelés nem elhanyagolható előnyei miatt.
Az ózon legfontosabb tulajonsága, hogy elöli a baktériumokat! 1 perces behatás a baktériumok 99%-át pusztítja el! Márpedig a fogszuvasodást baktériumok okozzák.

Forradalmian új fogászati kezelés, főleg a gyerekeknek! 

  • fájdalommentes: érzéstelenítő injekció nem kell
  •  fúrás nékül: nem kell feleslegesen foganyagot feláldozni
  •  pár perces, gyors beavatkozás: a páciens rossz élmény nélkül távozhat

Hasonlítsuk össze a hagyományos eljárással az ózonkezelést!

Hagyományos eljárás   :                                  
Majdnem minden fogszuvasodás esetén fúrni kell a Kicsi fogát.
Hosszú percekig nyitva kell tartani a száját
Egyes esetekben szükséges az injekció alkalmazása
 
Ózonkezelés:
ózonkezeléskor a gyermek semmit nem érez.
1 percig kell nyitva tartania a száját
Megelőzésre is használható, így el sem jutunk a fogszuvasodásig
Soha nem kell injekció
 
Az ózonnal baktériummentes felület keletkezik, s az egészséges fogszövet újból képes a környezetéből [pl. nyál] felvenni a fluort, kálciumot.

Ezt segíti a fogászati ózonkezeléshez kialakított speciális fogkrém és szájvíz használata, melyek megfelelő koncentrációban tartalmazzák a szükséges ásványi anyagokat.
A kezelést általában kétszer kell megismételni. Amint érezhetően a fogállomány a beteg részen megkeményedett, már be is lehet tömni!
 
Gyerekeknél kiemeltem ajánlom ezt a módszert!
Természetesen itt is vannak kizáró okok is, például ha a szuvasodás már a gyökércsatornáig ért a tejfogban, vagy rejtett szuvasodás esetén, amikor a szuvas rész fölött ép fogszövetet találunk, azt előbb csak fúróval lehet az ózon számára elérhetővé tenni.
 
A tejfogacskákat is remekül kezelhetjük ózonnal, ha a gyermek időben kerül fogorvoshoz, és fúrás nélkül behat az ózon a beteg üregbe.
 
 Elsősorban a gyerekek érdekében szerettem volna a kedves Anyukák és Apukák figyelmébe ajánlani az ózontherápiát! Hiszen semmiképpen nem elhanyagolható előnyei az ózon már említett tulajdonságai:
 
- nincs fájdalom
- nincs fúrás
- nincs mellékhatás
- felhasználása egyszerű
- széles a felhasználási spektruma
- gyerekek és félős felnőttek is tolerálják
- hatásossága tudományosan igazolt

Fúrás nélküli fogtömés

Hogyan?

Napjainkban a fogászat minden területén egyértelmű célkitűzés, hogy a kezelés során a lehető legkevesebb ép fogszövet feláldozásával, minimális kellemetlenséget okozva végezzük a kezelést. Bizonyított tény, hogy a nagy beavatkozással járó kezelések további még nagyobb kezeléseket tesznek szükségessé. Amikor csak lehet minimálisra kell csökkenteni a beavatkozás mértékét, a saját természetes, ép fogszövetet maximálisan meg kell őrizni. A fogászati kezelések egyik legfélelmetesebbnek tartott része a fogak szuvas részeinek eltávolítása. Ennek legismertebb, leggyakrabban használt módja a "fogfúrás". Ez kétségkívül a leggyorsabb és leghatékonyabb módszer a szuvasodás eltávolítására, azonban számos hátránya van. A preparálás általában egészséges fogszövet feláldozásával is jár, a használt hűtővíz, a forgó eszközök okozta rezgés fájdalomérzetet válthat ki. A beavatkozást ezért helyi érzéstelenítéssel végezzük, ami azonban szintén ijesztő része a kezelésnek.

Bár az utóbbi időkben a preparálási technikák és a tömőanyagok robbanásszerű fejlődése figyelhető meg, mégis az egyre gyorsabb és hatékonyabb fogfúrási és érzéstelenítési eljárások fejlesztésére fektették a legnagyobb hangsúlyt. A kutatásoknak köszönhetően számos, a "fúrást" részben, vagy teljesen elhagyó módszert fejlesztettek ki a szuvas részek eltávolítására.

Az egyik ilyen módszer a kemo-mechanikai eljárás, amely során a szuvas rész feltárását valamilyen mechanikai módszerrel - minimális fúrás, vagy kézi műszerek használata - végezzük. Ez az üregalakítás mechanikus fázisa. Ezután következik a kémiai szakasz. Ekkor a feltárt üregbe csöppentett oldószerrel a szuvasodást fellágyítjuk, majd egy speciális kézi műszerrel eltávolítjuk. Az eljárással az egészséges fogszövetet maximálisan megóvjuk, mivel az oldószer csak a szuvas részt puhítja fel, a kézi műszer éles, de tompaszögű vágó éle pedig csak a felpuhított szuvas részt távolítja el, az ép szövetet nem. Az első ilyen rendszert az 1980-as évek közepén fejlesztették ki, majd 1990-ben svéd kutatók kezdtek foglalkozni az eljárás tökéletesítésével. Munkájuk eredményeként született meg a CarisolvTM rendszer. Az oldószer - ami natrium-hypochlorit, három aminosav és hyperol elegye - csak a szuvas dentint oldja fel, az ép szöveteket érintetlenül hagyja. A speciális preparáló műszer vágó élét úgy alakították ki, hogy az csak a szuvas, feloldott részeket távolítsa el.

Az eljárás csendes és a fúráskor fellépő íz és szaghatások is elkerülhetők. Emellett mély üregek esetén az idegkamra véletlenszerű, nemkívánatos megnyitása, s így az ezért szükséges gyökérkezelés is elkerülhető. Bár a beavatkozás a hagyományos fúrásnál több időt vesz igénybe, a megfelelő indikációs terület és célközönség kiválasztásával hasznos és hatékony segítséget jelent a mindennapi betegellátás során.

A kezelés menete:

A szuvas terület megközelítése, feltárása során szükség lehet minimális fúrásra, hiszen a régi töméseket, ill. a még ép zománcot csak így lehet eltávolítani. Ez azonban nem jár fájdalommal. Ezután a szuvasodásra helyezzük a szobahőmérsékletű oldószert. Fél perces várakozás után a speciális kézi műszerrel eltávolítjuk a felpuhult szuvasodást. Ezután újra oldószert viszünk az üregbe és folytatjuk a preparálást. Ez is fájdalommentes beavatkozás, hiszen fájdalom mechanikai ingerre csak az ép dentin eltávolításakor keletkezik. Az eljárással a hő- és ozmotikus ingerek is elkerülhetők. Az összes szuvasodás eltávolítása után az üreget a hagyományos fúrás után is alkalmazott töméssel zárjuk.